Szekszárdi borvidék


"Áldozz a pásztornak, igyál és élni fogsz."

vagott_nyitora1


A római korból származó felirat arról tanúskodik, hogy Szekszárdon, az ókori Aliscában

már fejlett szőlőkultúra létezett. A múltat faggatva, az 1061-ben alakult szekszárdi apátság bencés szerzetesei vitték tovább a szőlőművelés kultúráját és az első kadarka tőkét a török elől menekülő rác telepesek ültették el. Az ország egyik legrégebbi vörösbor vidéke 2400 hektárt ölel magába, két fő része a szekszárdi szőlőhegyek vidéke, valamint a Szekszárdtól távolabb eső községek sora. Az átlagosan 100-120 méter magas szekszárdi szőlőhegy oldalában nem ritkák a savasodások, csuszamlások, melyek az agyagos, kavicsos talajt tárják fel. A jórészt testes vörösek magas savtartalmukat a természetes csersavtartalomból és a hosszú héjon történő
erjesztésből nyerik. A táj jellegzetes fajtája a Kadarka, már ritkán palackozzák, igazi vagott_nyitora3kuriózumnak számít. Kiemelésre méltó az ősi eredetű Szekszárdi Bikavér, mely mint mondják "A Szegzárdi bikavér orvosságnál többet ér" Szekszárd környékén a testesebb, nehezebb vörösborok hódítanak zömmel, kedveltek a lágyabb rosék. Fehérbor is akad a vidéken, ezek savban szegényebb, lágy italok, bár alkoholtartalmuk a kedvező éghajlati és termőterületi adottságok miatt viszonylag magas.


 

 


 

 

 Hegyoldalon kicsi ház,
Jó bor, öröm itt tanyáz,
A kancsóban vörös, fehér
Boldoggá tesz, amin leér.
Feledjük mi gondunk, bajunk,
Csak az a jó, ha itt vagyunk.


Bővében van itt a munka,
A könnyű szív jobban bírja,
Akkor tesszük, amikor kell,
Ha vidám vagy, nem fáradsz el!


Borosgazda mondja bölcsen:
Hajlott derék kell a földnek!
Ám ezt mindig meghálálja,
Borital az ő áldása.


Gazda arca pirospozsgás,
A főztje meg jó paprikás,
Kedves szóval kínálja meg
A betérő vendégeket.


Ez a hely, hol ehetsz-ihatsz,
elég baj, ha józan maradsz.
Spiccesen is igaz a vágy:
Álljon soká e kicsi ház!